A MAZSÖK látványos megtérése – az új pályázati elosztás

Emiatt a pályázati kiírás, majd eredményhirdetés miatt – az egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Nagyon fáj, hogy a saját oda nem figyelésem miatt – a körzetünk/alapítványunk nem adott be pályázatot. (De erről majd a végén – néhány sorban)
A mosolyom oka meg a következő: valami miatt a MAZSÖK kuratóriumának pénzosztási elve valamelyest megváltozott.
Kinyitották az ablakot és észrevették hogy van világ a szakállon túl is.
Ha ebben a pozitív változásban van egy kis szerepe annak a néhány írásnak, amit én írogattam ide a blogba, akkor most megveregetem a saját vállamat.
Mint az eredményekből is látjuk, a Szabó György vezette kuratórium jól megszórta a nagy testvért, a BZSH-t és hozzá köthető szervezeteket. Nem nagy pénzek, és a nagy részük alkalmatlan arra, hogy a kitűzött célt elérjék, de arra jók, hogy mindenki érezze a gesztus-gyakorlást, és megmutassák, hogy itt senki sem tolja talicskával haza a pénzt.
Ám azt is látjuk, hogy az ortodoxiával is éreztették hol a helyük… Például a Lativ Alapítvány mindhárom pályázata nyert – összesen 1.300.000 Ft-t, ezzel szemben az Ortodoxi Hitközség (iskolától független) beadott 8 pályázatából 4 nyert – mindösszesen 1.100.000 Ft-t.
Szomorú, hogy számomra ismeretlen vagy nem zsidó pályázót alig találtam. (Ennek az oka talán a megdöbbentően rövid határidő, a reklám hiánya, vagy akár a pályázati űrlap gyanús egyszerűsége is lehetett, ami kérdésessé teszi a támogatások megítélésének komolyságát. Ehhez tartozik, hogy nem tudhatóak, a pályázatok értékelésének szempontjai sem, azon kívül, hogy a két „első titkár” – kezükben egy ceruzával – összehajolnak egy papírlap fölött.)
Hát fussunk neki egy rövid számszaki elemzésnek!
Ezt a listát
én állítottam össze a honlapon található 4 táblázat összevonásával, és egy kicsit bele is írtam, hogy érthetőbb legyen.
A pályázati kiírásban négy kijelölt téma volt:
I. A vallási élet és zsinagógai életközösségek támogatása – 39 beadott pályázat – szétosztott 9.050.000 Ft.
II. A zsidóság szellemi örökségének védelme és fejlesztése – 88 beadott pályázat – szétosztott 21.100.000 Ft.
III. Zsidó közösségépítés, szociális és egészségügy támogatása – 32 beadott pályázat – szétosztott 8.900.000 Ft.
IV. Zsidó iskolák, óvodák eszközfejlesztésének támogatása – 6 beadott pályázat – szétosztott 3.500.000 Ft.
Összesen 165 beadott pályázat42.450.000 Ft szétosztott pénz.
Ám 58 pályázat nem nyert egy fillért sem.
Ezek alapján a nyertes 107 pályázat átlagosan mintegy 400.000 Ft-t nyert.
A nyertesek neveit a mellékletben megtalálja, ám az áttekinthetőség kedvéért egybeszedtem a legnagyobb pályázók listáját:
(beadott/megnyert/összeg)
Budapesti Zsidó Hitközség és „csatolmányai” – 25 / 16 /  5.200.000 — (ebből csak a Bethlen tér: 13/6/1.100.000)
Debreceni Zsidó Hitközség és alapítványai 9 / 4 / 2.100.000
Magyar Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség 8 / 4 / 1.100.000
Amerikai Alapítványi Iskola és Gimnázium – 7 / 5 / 2.600.000
Múlt és Jövő Alapítvány 6 / 3 / 1.000.000
Talmud-Tóra Alapítvány (BZSH – Nagyfuvaros u.) 6 / 2 / 750.000
EMIH, Chabad és csatolmányai 5 / 5 / 2.800.000
MAZSIHISZ és csatolmányai 5 / 5 / 2.300.000
JMPoint Alapítvány 5 / 4 / 1.400.000
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (és Szombat folyóirat) 5 / 4 / 1.400.000
Bét Orim Progresszív Zsidó Egyesület – 4 / 1 / 300.000
Frankel Zsinagóga Alapítvány 4 / 4 / 1.900.000
Maccabi Vívó és Atlétikai Club 4 / 4 / 1.600.000
Magyarországi Cionista Szövetség 4 / 3 / 900.000
Scheiber Iskola és alapítványa: 3 / 3 / 2.300.000
—————-
És végül, hogy mi miért nem adtunk be pályázatot…
Az ok nagyon egyszerű volt.
A pályázati kiírást 2012.09.03.-án hétfőn 18:00-kor rakták fel a honlapra.
És a beadási határidő szeptember 21. péntek volt.
Azaz – elvileg – 18 napom lett volna a pályázatot észrevenni, megírni és feladni.
(És ebbe az időszakba beleesett 2 szombat és egy 2 napos ros hásáná is.)
És megvallom, hogy egy magamfajta rabbinus ember ezekben a napokban nem annyira mélyül el a pályázati kiírások határidejében, annál is inkább, hogy hozzászoktam, az 1-2 hónapos határidőkhöz.
Amikor újév előtt nem sokkal megláttam a kiírást azzal nyugtattam magam, hogy majd Jom Kipur (szeptember 25-26) után nekifutok.
Ám egymás után hívtak a barátaim, hogy adjak nekik ajánlást.
Amikor újév után az egyiknek azt mondtam, hogy majd Jom Kipur után megírom, akkor mondta, hogy a beadási határidő aznap este van, azaz siessek…
Puff… így jártunk…
Mindezek után – ezért is voltam kíváncsi -, hogy kik voltak azok a szemfülesek, akik ezt a 14 napos határidőt észrevették, és be is tudták tartani.

Megosztás

One thought on “A MAZSÖK látványos megtérése – az új pályázati elosztás

  1. Visszajelzés: Ohh, yeeehhh, – MAZSIHISZ pályázat 2012, tovább a lenini úton… « Zolirabbi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük