Gondolatok a teremtés 5773. esztendeje előtt… (Hagyomány XII.)

Kedves Barátaim!
Ismét eltelt egy esztendő…
Idén, 2012. szeptember 16-án este, ránk köszönt a világ teremtésének 5773. esztendeje, a zsidó újév, a ros hásáná.
Álmok, tervek és remények lengik be ezeket a napokat, hiszen a zsidó hagyományban az újesztendő nem a vidám papírtrombiták és a pezsgő ünnepe, hanem a zokogó-hangú, lélekig hatoló sófár, a megbánás, a magukba-nézés, és a közösség ereje felfedezésének napja.
Nagyon bízunk a szép holnapban. Ez valami furcsa zsidó lelki feltőltődés, a sok-sok szomorú élmény után
Imádkozunk családtagjaink boldogságáért, szeretteink egészségéért és önmagunk sikereiért.
Igen, önmagunkért imádkozunk!!
Mértékkel és remélve. Mert az újév rólunk szól!
A zsidó újév az esendő ember ünnepe, akiben megvan minden tehetség, de nem mindig tudja kezelni a rábízott kincset. – Nem Isten nagyságát és erejét ünnepeljük, mint pészáhkor, vagy savuotkor, hanem az emberi gyengeséget legyőző végtelen lelket.
Az idei mottónk legyen a Talmud szava: „A Szent, áldassék a neve, a világ minden jó tulajdonságát átadta Izraelnek” (Hagiga 9b)
Nemes ajándékot kaptuk az Örökkévalótól: megvan a lehetőségünk, hogy önmagunkon lépésről-lépésre javítsunk!
Az ember örökkön változó, önformáló lény – így lettünk teremtve.
Ám ez nehezebb, mint gondolnánk, hiszen minden változtatás előtt számot kell vetni a múlttal.Fel kell ismerni tulajdonságainkról, hogy néha nem jók, tetteinkről, hogy néha nem voltak a legtökéletesebbek, és szavainkról, hogy néha nem voltak kellően szépek.
Ez a világ egyik legnehezebb dolga: önkritika. – Próbáltad már?
Ilyenkor sokszor érezzük: segítségre van szükségünk.
Társakra, őszintékre.
Ha egyéni célokat keresünk az eljövendő esztendőre, akkor a legszebb cél az lehetne:
társakat találni.
Ha van kétféle barátod, akik korholnak és akik dicsérnek.
Szeresd azokat, akik korholnak, és kerüld azokat akik dicsérnek!
Mert azok készítenek elő az örök életre,
míg a dicsérők kiűznek még a földi életből is.
(Ávot d’rabbi Nátán 39.)
Összetartozni, és együtt lenni szép környezetben. társakat találni, azt jelenti:
tudni egymásról.
Ehhez a fennkölt célhoz méltó környezet is kell!!!
A zsidó ember mikrokozmosza: a zsinagóga.
Legválogatottabb szavai az imák.
Tudjuk, a lélek megpihenéséhez a megfelelő környezet elengedhetetlen.
Az elmúlt esztendőben sok változáson ment keresztül a magyar zsidó közélet.
Egyre több helyen ismerik fel a közösségek vezetői, hogy a zsidó identitás a jövőben kizárólag a tanuláson és a gyakorlaton múlik. Nem elégséges a nagy elődök szavait ismételgetni. 5773-ban, idén, már valami teljesen más kell a túléléshez.
A minden reggeli szlihot imádságban visszhangzik a Talmud szava:
„Éjn háolám kájemet, élá bisvil hevel tinokot sel bét rábbán” (Sábát 119b),
miszerint a világot csakis a tanházakban és zsinagógákban lévő kisgyermekek lélegzetvétele tartja, tarthatja meg.
Egy templom akkor templom, ha Isten szavát beengedik.
Egy templom akkor templom, ha az ember szavát beengedik.
Egy templom akkor templom, ha a kisgyerek gügyögése áthallik a Smá Jiszráél szent imáján.
Mint rabbi, kérésekkel fordulok Mindenkihez:
Keressék a felnőtt és gyermek Talmud Tórákat!
Keressék, hol lehet megtanulni a héber betűket!
Keressék, hol tudnak akár csak 1-2 órát önkéntesként segíteni!
Erejükhöz mérten munkájukkal és jelenlétükkel segítség a zsidó közösséget.
Keressék, hol tudnak maradandót alkotni a zsidó történelem szent folyamatosságában!
És végül, ám nem utolsó sorban, keressék, hogy hol és milyen módon tudják akár anyagilag is támogatni azokat a projekteket, amelyek előrébb viszik a zsidóság fejlődést!
Ezt legyen a mi közös célunk az 5773. zsinagógai esztendőre:
Építsünk közösséget!
Ha azt akarjuk, hogy legyen ebben az országban zsidó jövő el kell feledni, ami elválaszthatja a zsidót a zsidótól.
Mindenkire szükségünk van!
Rád is!
Hidd el, jó zsidónak lenni!
Gyertek el közénk! – Válj közösségeink tagjává!
Bármikor!
Péntek este, vagy hétköznap, mindig szívesen látunk és mindenben segítünk, hiszen a „szikra” Tebenned is megtalálható!
A közös értékekre együtt kell vigyázni, egy ember nem viheti tovább…
Lehetetlenség.
Ám a társak itt vannak velünk, közöttünk és melletted is.
Ne feledjük a Talmud szavát: a pozitív tulajdonságok itt vannak mibennünk, csak meg kell keresni!

Az új esztendőben tegyünk mindannyian valamivel többet a zsidóságunkért, a közösségünkért.
שנה טובה
שנת אושר, הצלחות ובריאות
Sáná tová umetuká!
Mindenkinek kívánok szép és jó esztendőt! Sikereket és
Családjainknak pedig egészséget és boldogságot.

5772. elul hónap 29, ros hásáná előestéje
Radnóti Zoltán rabbi

Megosztás

8 thoughts on “Gondolatok a teremtés 5773. esztendeje előtt… (Hagyomány XII.)

Hozzászólás a(z) Zsuzsa Szabó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük