Dávid csillag a karácsonyán… – (Életmesék III.)

Időpont: 2012 augusztus 22. délután.
Helyszín: a szarvasi ifjúsági tábor, ahol – a most éppen ott pihenő – mintegy 100 holokauszt túlélő vár egy fiatal rabbit, hogy szabadon kérdéseket tegyenek fel neki.
A rabbi pontosan tudta, hogy nem fog eltelni 10-15 perc, hogy robbanjon a pillanat, és előkerüljön a legkényesebb kérdés, miszerint:
„Hol volt Isten, amikor a szüleimet kiragadták mellőlem a sorból?”
Érdekes és hosszú – több, mint 2 órás beszélgetés volt.
Beszélgettünk az Istenről és az emberekről. Az emberi szabad választás és a gonoszság kapcsolatáról. És még sok olyan dologról, ami megérintette a lelküket. Vitatkoztunk, érveltünk, van akik el is sírták magukat.
Előkerültek az átélt érzelmek és a megtanult tudomány majd’ örök ellentmondásai.
A közö(n)ség – sokszor egymás szavába vágva – gyermeki lelkesedéssel tette fel a kérdéseit, mondta el a véleményét vagy a kétségeit.
A végén már sajnos, félbe is kellett szakítani a kérdezőket és a vitatkozókat, mert eljött a vacsoraidő…
Az utolsó pillanatban egy néni kért szót és elmesélt egy történetet.
A történet nem a csodás menekülésről szólt, vagy kivételes hősökről, hanem éppen ellenkezőleg, egy teljesen hétköznapi esetet mesélt el.
Éppen ebben rejlett számomra a történet nagyszerűsége, és az üzenete is.
Leírom.

Van egy zsidó néni… Ő mesél.
A Túlélő…
Lánya, aki féltő burokban nőtt fel – mint annyian a 70-es, 80-as években – végül feleségül ment egy nem zsidó férfihez…
A néni veje „mellesleg” egy jólelkű, vallásos katolikus ember volt.
Született egy kislányuk, akit hittanra járattak majd elsőáldozó lett.

Az asszimilációs történet ismerős…
Ezekben az esetekben a karácsonyfa és minden hozzá kapcsolódó hagyomány meg evidens.
A nagyinak a lelke mélyén ez fájt, ám ő nem akart beleszólni.
Mit is tehetne… Ám valamit mégis megpróbált…

Az egyik karácsonyra vett az unokájának egy fehérarany nyakláncot, egy kis fehérarany medalionnal, egy dávid-csillaggal.
Nem csillogó-villogót, nem feltűnőt, csak akkorát, hogy éppen emlékeztesse az unokáját a saját történetére, történelmére, sorsára, múltjára és vallására.

És felakasztotta a karácsonyfára.
Ott lógott a kis fehér lánc a nagy zöld lombok között… Ott találta meg az unoka.
Megérintették egymást.
Az unoka azóta nem vette le a nyakából a csillagot.
Az édesapa azt mondta, hogy ha az ő lánya így boldog, akkor természetesen mindenben támogatja…
A nagyi tovább meséli…
Félti az unokáját, hogy most mi lesz vele.
Nehogy valaki bántsa!!!!
A mesét azzal fejezte be hogy, ő azt szerette volna, hogy az unokája nagyon vigyázzon arra a láncra…
Ám most már tudja, hogy a lánc jobban vigyáz az ő zsidó unokájára…
– Somer Jiszráél – Semor seérit Jiszráél, haomrim „Smá Jiszráél” – 
Izrael Őrzője, őrizd meg Izrael maradékát, akik elimádkozzák: „Smá Jiszráél!”

Megosztás

7 thoughts on “Dávid csillag a karácsonyán… – (Életmesék III.)

Hozzászólás a(z) Péter Ráckövesi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük