Gondolat a miértekről…

Sokan csodálkozva, néhányan szemrehányóan, sőt van, aki támadva kérdezte tőlem, hogy én (a közösségem támogatásával) miért provokálom a közvéleményt.
És nem csak most, hanem a korábbi ügyekben is miért fordultam a nyilvánossághoz?
Szóval miért lázadok?? Már megint…
A Radnóti, a Lágymányos…
Bezzeg mások békében vannak és micvákat csinálnak… (Bár erre sokan a fejüket csóválják…)

De álljon meg a fáklyásmenet! – mondaná édesanyám…
Rám és ránk haragszanak?
Ők?????
És én lázadok???

Szerintetek én élvezem ezt?
Élvezem azt, hogy a demokráciáért és a szólásszabadságért könnyeket és vért kell hullajtani?

Élvezem azt, hogy a magyarországi zsidóság potentátjainak surranó-pályán kellett bejutniuk a közgyűlésbe, mert a saját közösségük “önkéntesen” kivetette őket magából, mint egy oda nem illő “darabot”, és ők anno kénytelenek voltak kívülről könyörögni a bent lévőknek?

Élveztem azt, hogy a közgyűlés kinevette a hozzászólásomat, amikor ezt szóvá teszem, és a változtatások szükségességére hívom fel a figyelmet?

És élveztem azt, hogy a válaszában az egyik – azóta a hazudott zsidó vallása miatt leváltott – hitközségi elnök azt mondja rám, hogy én zsidóüldözést csinálok, mert a tisztességes zsidó, templomjáró hitközségi dolgozókat – (akik a közgyűlésben is ott vannak szép számmal) vádolom meg elfogultsággal? (lásd BZSH jegyzőkönyv)

Élvezem azt, hogy érdektelenség miatt a magyar vallásos zsidóság legfontosabb fóruma évről-évre unalomba fullad és az utóbbi években nem egyszer határozatképtelen, mert a küldöttek egyszerűen nem mennek el közgyűlni? Hiszen miért is menjenek?

Élveztem azt, hogy a saját zsinagógánknak kilobbizott, – a polgármester, a kerületi jegyző és az önkormányzat jogásza által már alá is írt 15.000.000 forintos vissza nem térítendő támogatást a Hitközség vezetése formai okokra hivatkozva nem írta alá, és ezzel anno elbuktuk a legnagyobb támogatásunkat a zsinagóga fejlesztésére.

Élveztük azt, hogy amikor odamentünk a körzeti elnökkel ezt a felújítási pénzt valamilyen módon visszaszerezni, akkor a polgármester csak szépen mosolygott ránk, és semmit sem ígért… Igen, mert mi nem tudtuk, hogy a hitközség vezetése – a hátunk mögött – levélben közölte a polgármesterrel, hogy velünk felesleges tárgyalnia, mert úgy sincs döntési jogkörünk, sőt semmihez nincs jogunk, csakis az EO által vezetett a BZSH / MAZSIHISZ jogi osztálynak.

Élvezem a szemembe villanó vakut, és a barátaim aggódását?

Hát nem élvezem!!! Nagyon nem!
Nem élvezek sem széllel szembe virágot locsolni, sem egy olyan kisebbséggel harcolni, akik magukról azt hiszik, hogy ők a többség.
Többség… Na ja… Erre persze minden pillanat – rendre rácáfol, de ezt ők nem veszik észre és nem látják meg. Nem csoda, hogy frusztráltak…
(Tudom pontosan, milyen szomorú sorsa is van annak a kisebbségnek, aki azt gondolja magáról, hogy ők a végtelen.) Ám ezt a fájdalmat már ránk vetítik, mi érezzük és nekünk fáj.

Mi vagyunk a virág, akit kutyák locsolnak. És ezt nem szeretem.
Hát ezért!

És most jöjjenek azon lelkesek, akik – remélem –, hogy időt és energiát nem sajnálva fognak dolgozni a célért. Meghallgatva, építve, megőrizve és továbbadva.

Jöjjenek ők, és én letérdelek. Ők lépjenek a hátamra, hogy meglássák és meghallják őket az emberek.
Nekem ez a dolgom.
Utána felállok, leporlom a térdemről a sarat, és boldogan megyek tovább…

Mert én szeretnék hátradőlni a rabbiszékben, Talmudot olvasni és tanítani, nem pedig ilyen felesleges leveleket írogatni, hogy egy evidens és logikus döntést megmagyarázzak.

Ám ehhez beszélő támogatók kellenek és nem hallgató közö(n)ség.

Természetesen a hatalom legegyszerűbb gyakorlása az elemésztés. Mindent útjába esőt… Ledarál, felaprít, apróra vág, szétszór, eléget, megsemmisít.
De az a hatalom, miután elemésztett minden emészthetőt a környéken, önmagát is felfalja, megszünteti, mert ezek a magukat folyton tápláló, mindent elnyelni akaró organizmusok végül is mindig kipukkadnak, oszt onnan majd zuhan ki mindenféle színű és szagú salak.

Hogy miért tettem?
Mert a zsidó közösségért igazi és tiszta összefogás kell.
Egyik oldalról kell egy olyan hatalom, amely eltűri a kritikát, sőt akár gúnyt is.
És másik oldalról kellünk mi, vagy bárki más, aki tisztességes szándéktól szorgosan vezetve kritizáljuk a hatalmat.
Ezt hívják úgy: „közösség”, és úgy, hogy “szabadság”.
Ez a legszorosabb közösségi együttműködés, ami egy demokráciában lehetséges.

Ennél többről álmodozni jelenleg naiv ostobaság.