Az ég csillagai és a föld pora – (Életmesék I.)

413151_10150905718329640_1221969727_oÉdesanyám 1945 márciusában született meg…
Akkor még megszületni is nagyon nehéz volt…
Édesapját személyesen sohasem látta meg, sőt még magzatként sem hallhatta a hangját, a meséit, nem érezhette a kezét valahol az anyahason megpihenni…
Egy zsoldkönyv maradt meg belőle, meg egy ceruzával írt levél.
Édesanyám szobájában függ egy esküvői kép.
Nagymamám és a nagypapám közösen vannak lefényképezve.
Biener Zoltán és Gärtner Margit – állnak egymás mellett.
1943-at írunk…
A fotó talán a Bethlen téri zsinagóga előterében készült (az esküvő ott volt).
Felfordult világ volt az…
Sokszor elképzelem mi is történhetett…
1943. savuot előtt, – két munkaszolgálat között – egy esküvő.
Majd másik két munkaszolgálat között, valamikor 1944 júliusában – a nácik és magyar csatlósaik által megszállt Budapesten – egy szerelmetes éjjelen (vagy időhiányban nappal, nem lehet tudni) édesanyám megfogant.
Aztán a gettó…
Majd a nagypapám jelentkezett azon „önkéntesek közé”, akik 1944 dermesztő telén – az esetleges élet reményében – elindultak a gettóból, hogy árkot ássanak a szovjet T-34-esek és T-43-asok feltartoztatására.
Sohasem tért vissza.
Nem tudjuk mi lett vele.
Senki sem tudja.
Nagymamám 5 hónapos terhes.
A gettóban.
Ennyi…
Egy élet, – az édesanyámé – még el sem kezdődött…471525_10150910559384640_1434409664_o(1)
Édesanyám 1945 márciusában született meg. Vera lett.
Akkoriban nem sok zsidógyerek született. A tűzoltó utcai „Fehér Kereszt” kórházba a nagyit be sem akarták engedni, hiszen ki tudja, mi lesz itt 1-2 hét múlva… A nyilasok néhány hete mentek ki, és mi lesz ha visszajönnek?
Lelőnek mindenkit? Orvost és nővért?
Nagyit egy katolikus pap kísérgette, nehogy valami „baj” történjen, ha mégis visszajönnek „azok”…
Hős ember volt. A nevét nem tudjuk.
Mint általában az igazi hősöknek…
Majd amikor a nagyi elhagyta a kórházat, ez a pap kiállított egy friss, ropogós „bónusz” keresztlevelet „visszamenőlegesen”, 1944 október 22-i dátummal, ha bármi „baj” is történne.
(Bár mindenki tudta, hogy az 1944-es októberi keresztlevelekkel csak annyit lehetett volna elérni, hogy a nyilasok még hangosabban röhögnek a szerencsétlenen, mielőtt azt Dunába lövik.)
Aztán Gärtner Margit, szegény nagyi sietett a Síp utcai rabbiságra „visszacsinálni” tényleg önfeláldozó a papbácsi szerető és életvédő jótékonyságát.Felfordult világ volt az….

cof


Nagyi egyedül nevelte fel édesanyámat.
1981-ben, viszonylag fiatalon halt meg.
68 éves volt. Én 10.
Emlékeimben mégis egy ősz, öreg néni képe él. Ezen a képen kb. 65 esztendős, és 100-nak néz ki…
A mai fejjel annyi mindent kérdeznék tőle… 🙁unnamed2Én őrzöm a nagypapámat… Zoltán lettem.
Miri pedig a nagymamámat. Ő Mirjám lett.
1945 után furcsa, önmagából kifordult, önmagába beleharapó világ kezdődött el.
A történészek és szociológusok sokkal precízebben le tudják ezt írni, mint én, hiszen én csak érzelmekre, visszaemlékezésekre és néhány – beszélgetésekből leszűrt – megérzéseimre tudok hagyatkozni.
A vészkorszak után „ők” meghasonultak.
Elmentek, elfelejtettek, eltagadtak, elhazudtak.
És eközben: álmodták, szerették és kívánták.
Gyorsan született meg „anyukám nemzedéke”. 1945-ben. Sokszor félárván. Kevesen voltak.
Majd 1947-ben (vagy 48-ban) megszületett a „második generáció”.
Több százan, vagy ezren, közöttük feleségem, Anikó szülei is.
Ők voltak a hazatérő és újra életet kereső emberek első gyermekei.
A „gyertyaláng generáció”, ahogyan Szilágyi Tomi barátom nevezte el őket.
Ők sokszor hamar lobbantak el.
Hamar öregedtek és hamar haltak meg.
Majd az ötvenes években születtek meg azok a gyermekek, akiknek a szülei már „tisztes távolságból” szemlélték a holokausztot, ha azt a házasságban is közhelyesen kritikus 7 esztendőt „tisztes távolság”-nak nevezzük.
Fájdalmasan, hideg szívvel nézték a saját múltjukat.
Magyarosított név, identitásukban elgyengült szülők, vegyesházasságok kísérik már ezeket az éveket.
A haláltáborokat átélt és túlélt, majd a rákosista rendszerben megpuhított fiatalok párválasztása – már nem hordozta magán a hagyomány pecsétjét.
Majd megjelent a színen az 1975-1985-ös generáció.
Amikor rabbi lettem, megdöbbentő számú ember keresett meg engem, akik ennek a „megtagadó” generációnak a gyermekei voltak.
Felhívnak és bemutatkoznak, „Klein/Weisz/Strasser/Stb. Gábor vagyok, Radnóti Zoltán rabbit keresem”.
Ilyenkor már sejtem…
Az apuka – esetlegesen zsidó – Klein/Weisz/Strasser/Stb, aki a hetvenes években elvette feleségül a szerelmét, aki történetesen nem zsidó.
Majd megszületett a gyermekük, aki most kb. 30 éves.
És ez a gyermek elkezdi keresni a saját identitását. Az apuka elveszített zsidóságát és a közös Istenüket, mert érzi, hogy a szívében ott lüktet valami, ami az övé, ám megfogalmazni nem tudja, mi is az.
Náluk is biztos ott van valahol a nagypapa munkaszolgálatos zsoldkönyve, vagy egy levél valahonnan….
mint az én édesanyámnál az én nagypapámé, Biener Zoltán-é.475995_10150912018019640_1913111456_o
Egymás után jönnek el hozzám a fiatalok. Ugyanaz a történet köszön vissza…
A már felnőtt gyermek érzi, hogy vallásilag is valahová tartoznia kell… Eljön hozzám és megtanulja a zsidóságát, a történelmét.
És együtt oldódunk fel abban a keresésben, ami az ő egész lelkét és testét áthatja. Még nem tudja kell-e ez neki.
Felfordult világ volt az…
Ma már tudom, hogy nincs újragenerálható igazság vagy igazságtalanság.
Ebben a valóságban kell élni és túlélni. – Alázattal.
Beleszülettünk a XX. század második felébe.
Minden terhünkkel és büszkeségünkkel.
Ezt kell gyakorolni, megbecsülni és szeretni.
Édesanyám 1945 márciusában született.
A felszabadulás után néhány héttel.
70 esztendeje küzd azzal a „teherrel”, hogy akkor, ott és úgy, – ő megszületett.
Kis dobozkában őrzi a levelet, ágya mellett a sosemlátott édesapja arcképét.
A huszadik század, a világ leghosszabb százada volt. Mindannyian ezer zsidó lelket cipelünk az emlékezetünkben.
Segíteni kell a lelkeket. – Nemes teher az.
A tórai mondat szerint megsokasítalak benneteket, mint az ég csillagait és mint a föld porát.
Igen. ha fent, akkor nagyon fent, de ha lent, akkor nagyon lent… mindenki rajtunk tapos.
Kérlek, Te emelj fel!
És végül két kép az édesanyám nagyszüleiről, Gärtner Józsefről és Kálmán Ceciliáról264684_10150238597464640_3923918_n1527050_10152935972134640_1199764664834360777_n

Megosztás

28 thoughts on “Az ég csillagai és a föld pora – (Életmesék I.)

Hozzászólás a(z) Szendyné Gárdos Marianna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük