Kezdetben teremtette

Kedves Naplóm…
…Megöregedtem.

Kinőttem abból, hogy magamnak írogassak le titkokat, ahogyan gyermekként a naplómban álmodoztam legóról, örök barátságokról és szerelemről.
Majd nem sokkal rá, ugyanabba a füzetbe könnyekkel írtam bele a fájdalmamat és az átélt szégyenemet.

Felnőttem. Munkámból fakadóan sokat kell írnom és beszélnem.
Nehezen kezdek bele, ám tudom, hogy az emberben milyen mély kinyilatkoztatási vágy van. Javítani szeretne.
Belénk teremtette a Nagy Kinyilatkoztató.

Majd rabbi lettem. Munkaköri leírás nélkül. Hiszen az lehetetlen.
Így telt el 15 rabbiév, és a leírt szavak helyett sorsok és lelkek kísérnek az utamon. Ők mondják el nekem mit kell csinálnom.
Energiát adok nekik és energiát kapok tőlük.
Néha simogatva, néha sikoltva állnak mellettem ezek a pillanatok.

2012… (5772)
És úgy hozta a történelem, hogy újból tollat ragadtam.

Mert vannak pillanatok, amikor írni kell. Most a sokszor gyermeki naivitásomat kell elegyítenem valamiféle felnőttkori bölcsességgel.
Írnom kell…
Elmondani, kibeszélni, átadni, elsírni, vagy belekiáltani a világba.

Igen, ez a blog ezért indul el.
Mert úgy érzem, tennem kell. Lépnem kell.
Mert ha csöndben maradnék, akkor nem lennék önmagam.
Hiszek abban, hogy Annak, akinek felelősséggel tartozom, ezt várja el tőlem.

Írnom kell, mert hiszek a jogos és megalapozott ellenvéleményben,
Írnom kell, mert hiszem az emberek bíznak bennem (remélem…),
Írnom kell, mert előbb-utóbb a nihilbe taszítja a magyarországi zsidóságot az a beteg gondolat és a gazdája, amelyik nem tűr meg semmilyen kritikát, ezzel szemben minden szabad idejében az aranyból készült saját egész-alakos szobrát simogatja és táncolja körbe.
Írnom kell, mert olyan sokan menekültek el a “hivatalos” zsidóság közeléből, hogy már csak egy szűk elit maradt, aki a kezét melengeti a maradék kis tűzön.
Írnom kell, mert a kompenzációs agresszivitás elszívja az életerőt a zsidó közösségtől.
Írnom kell, mert egy médiumokban is leírt, elcsalt választás után, a hatalom elengedte a gyeplőt, és mindenki azt visz, ami a keze ügyébe akad…

És írnom kell, mert szeretnék egy olyan zsidó jövőt ebben az országban, ahol a zsidó emberek a saját hitüket és vallásukat boldogan tudják megélni.
És ez nem az a hit, nem az a zsidóság, amit publikálnak és publikáltatva diktálnak a síp utcából, hanem az a hit, ami megterem az ember lelkében, és ami be van ojtva az Örökkévaló illetve a zsidó hagyomány végtelen tiszteletével.

Próbáltam bent… Nem ment…. Belém fojtották a szót.
Éppen ezért remélem, hogy ez a blog talán segít nekik, nekem, nekünk.